Szentendrei-sziget gyalog – Horánytól az alsó csúcsig – Zárszó

A felső és középső rész után eljött az idő az utolsó túrára is a sziget alsó részén. Féltem, hogy nem lesz elég idő befejezni, és kelleni fog egy 4. nap is (beszédes, hogy ilyesmitől félek egy túrával kapcsolatban 😀 ), de végül a tervezett 40 km-ből feleannyi lett – nemsokára ti is látjátok, hogy miért. Lássuk, miket tartogatott még számomra a sziget.

Galéria: Szentendrei-sziget 3.

Ha már a sziget alsó részére lőttem, stílusosan a Megyeri hídról érkeztem, így elhaladtam azon rész fölött, ahol gyalog is menni terveztem. A kötelező tahi gyümölcsvásárlás után parkolás a Horány-Alsógöd komp környékén. Itt én úgy vettem észre, hogy csodával határos módon van egy halandók számára is látogatható erdő a Horány és Szigetmonostor által L alakban közrezárt részen. Ebbe egy kicsit belenéztem, de mivel 40 km körülire saccoltam az aznapi távot, nem erőltettem nagyon.

Szigetmonostorba visszakanyarodva megtaláltam a Madárbarát parkot, az pici, de egyszerűen imádnivaló. Ha valaha erre jártok, ez ideális helyszín pl. a reggeli elköltésére. Utána átsétáltam az aprócska településen, és a múltkor már meglátogatott rév után végre ismét a töltésen találtam magam. Itt bal oldalt futólag látható egy lovarda is.

Kb. itt jelzi a Maps, hogy közeleg a Vízkelői tanösvény, aminél én féltem, hogy nem fogom megtalálni, de mint kiderült, alaptalan volt az aggodalom, ugyanis minden más irány le van zárva ha-ha (vízmű, mi más). A bejárat egészen ígéretes, de ahogy beérsz, szembesülsz vele, hogy a bejáratnál lévő üdvözlő szöveg, és a neten elszórt 1-2 értékelés nem túloz: ez tényleg egy bányató egy apró ösvénnyel, ami a mostani aszály idején átlagon felüli mértékben volt nemlátványos (lásd galéria fent). De hogy kicsit fokozódjanak az izgalmak, ezen a ponton elkezdett esni az eső, úgyhogy mégis rohadtul tudtam értékelni most ezt a “tanösvényt”, mert meg tudtam várni abban az egy szem kunyhóban, amíg csitul kicsit az idő.

Egy dolgot mégis kiemelnék azért erről a nehezen értelmezhető tavacskáról, ami oly apróság, bennem mégis oly mély nyomott hagyott: egy tábla egy Horváth Imre idézettel. Annak a sok szemétségnek a fényében, amit művelünk ezzel a bolygóval, én nem bírtam száraz szemmel végigolvasni. Gyönyörű 🙂

Miután kifújtam a masszív 250 méteres ösvény fáradalmait, a kijárat egészen konkrétan az országútra terelt rá, úgyhogy csak a szokásos túrabarát színvonal. Rövid idő alatt elértem a Pásztorrévhez, ahol végre leírták, hogy hogyan lett ez a sziget olyan, amilyen (galéria). Innen 2 ösvény vezetett tovább, én hasraütésre a jobb oldalit választottam, de természetesen pár perc után sorompó állta utam. Itt megpróbáltam az erdőn keresztül átbotorkálni a másik útra, de ez az út nemsoká járhatatlanná vált, úgyhogy jobb híján visszabotorkáltam, és a tilosban mentem tovább.

1-2 km után egy “nemzeti park” jön, egy rövid bemutató szöveggel, de paradox módon a megszokott “behajtani tilos” táblákkal együtt. Osztottam-szoroztam, de a séta az nem behajtás, és mivel egyáltalán nem volt más út, továbbmentem. Itt jópár eseménytelen km jön, de a korábbi sejtés bizonyossággá vált: a lezárt terület rossz oldalán vagyok, a kerítésen belül. Szerencsére senkivel nem találkoztam, itt tényleg csak én meg a gát (meg a kerítés) voltunk. Ez ment újabb 3-4 km-ig, amikor eljutottam végre ahhoz a részhez, amit a műholdképek alapján legjobban vártam.

A leggyönyörűbb rész Dunától Dunáig kerítéssel lezárva…

De nyilván teljesen le volt zárva az egész, víztől vízig kerítés, az egyetlen kapunál 360 fokban kamera, és kellemetlen üzenetek, hogy legyek szíves elmenni innen. Ami azért is fura, mert a kaputól 20 méterre van egy kút a “kirándulóknak”. Csak ha minden le van zárva, nem tudom, ki látogat el ide az olyan renitens elemeken kívül, mint én 😀

Szóval ezen a ponton vált világossá, hogy a túra fele elúszott. Lehet visszaindulni Horányba a keleti töltésen. Nagyon úgy tűnik, hogy a Szentendrei úttól, azaz Horány déli sarkától az egész sziget kvázi tiltott zóna, amiben én jó 6 km-re gázoltam már. Úgyhogy itt már nem volt variálás, ki kellett jutni a legrövidebb úton. Néhol belebotlottam vízműves autóba is, ott kerültem kicsit, nem akartam feltűnést kelteni. Végül tényleg csak Horánynál sikerült áthaladni az utolsó vízmű sorompón, magyarul egy jó 10 km-t mászkáltam lezárt területen. Pedig nem is akartam. Itt már csak örültem, hogy vége, és azzal a lendülettel haza is mentem… 🙂

Zárszó

Én szeretek pozitívan zárni, de ez a Szentendrei-sziget esetében számomra 20 órányi, és közel 95 km séta után is nehéz 😀 Mondhatjuk azt, hogy “user error”, mert ez a sziget egyszerűen nem túrázásra való. Hogy kicsit érzékeltessem a helyzetet, jöjjön a már beígért galéria a sziget vendégszeretéről.

Legalább azt most már tudom, hogy a főváros vízellátásáért ez a sziget felelős. Gyalog túrázni itt nem érdemes, ellenben bringázni nagyon is, mert bicikliútból van tippre legalább 50 km-nyi. Ha magatokba akartok szállni, akkor arra se rossz ez az útvonal, bár valszeg vannak erre jobb helyek is.

Kiemelnék viszont pár jó helyet, amik kifejezetten pozitív emlékként maradnak meg számomra innen:

a kisoroszi Szigetcsúcs – chill-ezni, főzőcskézni, naplementét nézni tökéletes hely
a tótfalui Duna-part – itt ücsörgéshez vannak padok, de lehet sétálni is pár km-t a gáton a hatalmas jegenyenyarak mellett
a surányi Napsugár-tér – lángos!
a szigetmonostori Madárbarát park – halál nyugis és szép reggelizős, beszélgetős hely, közel az erdőhöz

Hogy ezekért érdemes-e idáig eljönni, ki-ki döntse el maga. Mindenképp érdekes élmény volt számomra ez a 3 hétvége. Meg természetesen egyáltalán nem bántam, edzésnek nem volt utolsó ez a majdnem 100 km, plusz régóta szerettem volna tudni, mi minden van itt. Most már tudom 🙂

Erőt, egészséget!

Viktor