Tudom, a Váci rév a túloldalon van, de a Maps-en így is van jelölve, Tótfalutól meg 3 km-re van, szóval whatever, úgyis értitek, miről beszélek 😀 A naszályi utammal ellentétben itt szándékosan maradt ki mind a “túra”, mind az “ajánló” a címből, ugyanis nem tudom igazán túrának nevezni, és ajánlani se tudnám nektek nyugodt szívvel 😀 De azért a leírás és a képek hátha szereznek pár jó percet.
A háttérsztori annyi, hogy pár éve spontán elugrottunk az exemmel Tótfaluba, random megálltunk valahol a part közelében, és bóklásztunk pár km-t a gáton. Semmi több, tökre nem túrázni mentünk, csak elütni az időt, de bennem nagyon pozitív emlékként maradt meg ez a hely, úgyhogy azóta izgatta a fantáziámat, hogy jó lenne az egész szigetet körbejárni egyszer. Végül pár hete egy volt kollégám is mondta, hogy Kisoroszi, azon belül a Szigetcsúcs az egyik kedvenc chill-ezős helye, úgyhogy végre rávettem magam.
Galéria: Szentendrei sziget 1.
Maps-en nagyjából bejelöltem, hogy mi a teljesíthető táv, és odavezettem. Menet közben kicsit gyanús volt nekem, hogy a Tótfaluból Kisorosziba vezető 10 km-en végig csak aszfaltot láttam, semmi ösvényt, de reménykedtem. A csúcs (“Spicc”) tényleg tökre rendben van – ha napozni szeretnél, vagy szalonnát sütni, vagy akár csak dögleni, tényleg király hely.
Itt én elsétáltam a Cseres-tóhoz is (galéria!), és arra jutottam, ezt elég lett volna fotón is megnézni – alapvetően megközelíthetetlen, van egy kb. 50 méteres homokos partszakasz, a többi kerítés. Ahogy kivettem, ezt a helyiek fürdésre használják, legalábbis egy csávó megkérdezte tőlem felfele jövet, hogy “na, milyen a víz?” 😀 Bedőltem a tó melletti nagy zöld pacának is a térképen, de az nem park, hanem magánterület. Utána feltankoltam a helyi Coop-ban, és megindultam.
Az igazi gondok ekkor kezdődtek. A nyugati oldalt választottam, itt elég hamar (<2km) szembesültem vele, hogy a parton, vagy közelében nem igazán lehet menni. Pontosabban leginkább sehol nem lehet menni. Van az országút, ahol jöttem Tótfaluból, és ennyi. Rengetegszer próbáltam valami ösvényt találni a part felé, de mindenhol (tényleg mindenhol) fenyegető üzenetek fogadtak a Fővárosi Vízművektől, hogy itt márpedig nem léphetek be, és ha mégis megpróbálom, jön a fegyveres őr, és megkapom a magamét. Ezek után jobb híján az út szélén bandukoltam, és igyekeztem nem meghalni a száguldozó autók által. A kilátást a következő 7 km-en a szántóföld és a Vízművek sorompói szolgáltatták. Én nem akartam elhinni, hogy itt vagyok egy böszme szigeten, és nem látok semmi vizet 😀
Tótfaluhoz közeledve végre jött egy kis erdős rész is, majd a faluban beugrottam “a” cukrászdába egy fagyira. Eredetileg az ottani Coop-ba akartam, de az már 3-kor bezárt… Itt már 20 km-nél tartottam, úgyhogy két opcióm volt, visszafordulni, vagy a Váci kompig menni, majd a keleti oldalon visszaindulni. Kizártam, hogy az eddiginél rosszabb lehet a másik oldal, úgyhogy szerencsére az utóbbi mellett döntöttem. Itt újabb 2-3 km országút következett, de legalább a forgalom kisebb ezen a szakaszon. A rév maga szombat este 5 fele sok izgalmat már nem tartogatott, teljesen kihalt volt, ellenben itt végre találtam egy ösvényt, és végre elkezdtem magam a természetben érezni.
Én azt mondanám, hogy a túra itt kezdődik. A Kisoroszitól Tótfalun át a révig tartó szakasz kirándulás szempontjából teljesen értelmetlen, és nagyon örülök, hogy a másik fele maradt a végére, mert ha az utolsó 20 km-en kellett volna országúton szenvednem, elég depresszív élmény lett volna 😀 Ha mindenképp szeretnétek körbenézni, akkor ezt a részt még talán ajánlani is tudom, van itt minden, erdei ösvény, Duna-part, lovak, tisztások. Valahol félúton át kellett mennem egy kitáblázott részen, ami tájékoztatott, hogy most egy lezárt területről jöttem ki.
Ilyen táblát már láttam tucatot az addigi úton, de ezt azért nem tudtam hova tenni, mert nem tudom, hol mentem be erre a lezárt területre 😀 Na mindegy, nem szemeteltem, nem dobtam el csikket, úgyhogy remélhetőleg nem tettem kárt semmiben.
Kisoroszihoz közeledve van egy szakasz, ami engem tökre a Zürich környékén lévő erdős részre emlékeztetett. Ezután lassan megint elérhetővé válik a part is. Ha olyan rohadt nagy mákotok van, mint nekem, akkor pont a naplementére értek vissza Szigetcsúcsra.
Mit mondhatnék? Vegyesek az érzéseim. Mint mondtam, az út második fele, tehát a sziget keleti oldala a révtől Kisorosziig tökre rendben van. Szintkülönbségekre nem kell számítani, de sétálni tök jó. Ha tehetitek, ezt a részt nézzétek meg, vagy ha nincs kedvetek mászkálni, akkor csak Szigetcsúcs és bográcsozás, vagy akár sátorozás is. A Szentendrei-sziget felső harmadáról ennyit tudok mondani. A következő “túra” a középső rész lesz, Tótfalutól a Horány-Alsógöd révig, utána majd meglátom, hogy az utolsó rész belefér-e egy napba, vagy sem 🙂
Erőt, egészséget!
Viktor