Ha már a múltkor is a túloldali révmegálló nevét adtam meg, legyen most is így, már csak azért is, mert “Horányi” révből kettő van, de így legalább egyértelmű. Az előző részben már elmeséltem, hogy miért is mászkálok én ennyit a Szentendrei-szigeten, most folytatódik a túraséta.
Galéria: Szentendrei sziget 2.
Egyelőre minden jel arra utal, hogy a Szentendrei-sziget nagyjából a következő elemekből áll:
- Fővárosi Vízművek által lezárt, fegyveresen őrzött védőterület
- Szántóföld
- Lakott terület
- Magánterület
És akkor ezen kívül néhol, mutatóba van egy kevés, halandó számára is megközelíthető zöld terület vagy folyópart is. Szerintem ez egy hatalmas kihagyott ziccer, de kisoroszi ismerősömtől azóta már tudom, hogy régen még ennyi bejárható terület sem volt. Majd az összegzőben tervben van egy válogatás a különböző “takarodj” jellegű táblákból, mert hogy ezekből nincs hiány, az fix 😀
A 2. túrát ott folytattam, ahol legutóbb abbahagytam: Tótfalunál. Félve írom le, hogy én a polgárjenő hivatalnál parkoltam le, mert van rendes hely lehúzódni, és kamerával is őrzött – remélhetőleg emiatt nem lesz majd rendszeresen tele ott a parkoló “turistákkal” 😀
Parkolás után én előbb visszasétáltam Tahiba, mert befele jövet láttam, hogy piac van, és mintha láttam volna cseresznyét is. Sajnos jól állt neki a távolság, de a körforgalomnál van egy “rendes” gyümölcsös itt, itt gyönyörű volt a cserkó, és a pesti 2000 Ft/kg körüli árral ellentétben itt “csak” 950 volt. Ezután kezdődhetett végre a “túra”. Alternatíva híján az út ismét a Tótfalu-Váci rév úton vezetett. A rév után rá lehet fordulni Surányra, itt a már ismerős “tilos a belépés” táblák után végre eljutottam egy szabad ösvényre. Itt pár kutyát sétáltató, 10-12 év körüli kislány úgy köszönt vissza, hogy “jó napot”, úgyhogy végre ismét érezhettem, hogy öreg vagyok 😀
A kellemes ösvény azonban egy idő után egyszerűen elfogy, hiába van ott a Maps szerint, nincs. Ez egyébként nem az első ilyen, elég sok helyen, mondjuk úgy, “lazán korrelál” a Maps és a valóság. Némi négykézláb csúszás-mászás után végre kibotorkáltam a bicikliútra. Pár őzikét sikerült felzavarnom, úgyhogy csak abban reménykedtem, vaddisznó azért nincs 😀 A bicikliút mentén tervben volt pár erdős rész, de mint kiderült, természetesen ez (is) mind a vízmű védőterülete, úgyhogy maradt az aszfalt 4 km-en át.
Utána végre elértem Surányba, ami Pócsmegyer nyaralórésze. Vagy mi. Itt szintén mutatott egy kis dombos részt a Maps, de nyilván ez is magánterület, úgyhogy ez is bukó. Nem volt más hátra, mint beugrani a lángososhoz, ahol egy ilyen boldog tulajdonosa lehettem 550-ért:
Ezután még bóklásztam itt kicsit, és arra jutottam, hogy elég fanki hely ez. A kis nyaralóházak nagyon pofásak, van “fapados fészbuk”, “busz- és könyvmegálló”, és jópár “vers nekünk” tábla is 🙂 (galéria!) A bolt itt nagyon minimál, de azért fel tudtam tankolni. Utána a már megszokott gát/töltés a végtelenségig. Egy idő után volt oldalt egy lovarda, és egy horgásztó. Meghoztam azt a (hibás) döntést, hogy megnézem. A Maps szerint létező, a valóságban lezárt utak miatt itt lett egy röpke 3 km-es kitérőm, mire végre találtam egy 50 méteres szakaszt, ahol egyáltalán le tudtam fotózni a megközelíthetetlen, de legalább szép tavat.
Ezután eléggé tele volt már a tököm a lezárt utakkal, úgyhogy az egyik részen nem vettem észre a vízművek tábláját, így legalább nem az aszfalton kellett megint kutyagolnom, hanem végre föld volt a talpam alatt. Innen már semmiség a Horány-Alsógöd rév és a Horányi szabadstrand, de ilyen időben itt még nyilván nem volt semmi banzáj. Mivel már 23 km-nél tartottam, meg az idő is kezdett elég morci lenni, meghúztam a vonalat, és megindultam a nyugati partnak Szigetmonostoron keresztül. Itt út már van, de a járdának még csak a helye van kipadkázva, úgyhogy megint lehetett túlélősdit játszani a sietős autók mellett.
A túloldalon nem fogjátok kitalálni: egy rév van, a Szentendre-Szigetmonostori. Innentől a program gát. Pócsmegyerben ismét voltam olyan naiv, hogy meg akartam nézni a “Pázsit tavat”, de ez természetesen szintén magánterület, méghozzá egy strand, úgyhogy megint lyukra futottam. De legalább annyit tanultam, hogy Schubert járt itt szüretelni egyszer (lásd: galéria). Ahogy közeledtem Tótfaluhoz, előkerültek végre az első itteni látogatásomkor látott hatalmas jegenyenyár fák, úgyhogy elöntött a nosztalgia 🙂
Végül a fél napnyi felhős szarakodás után a nap volt olyan kegyes, hogy kisütött nekem 10-20 percre, úgyhogy a tótfalui Duna-part pados részén legalább az uzsonnámat napsütésben tudtam elfogyasztani.
Hogyan tovább? Jó kérdés. Szigetmonostor környékén van valami “Vízkelői tanösvény”, de konkrétan nem találtam útvonalat hozzá. Van pár fotó, meg egy prezi róla jópár évvel korábbanról. Ja meg 1-2 értékelés, hogy “érdekes, de félkésznek tűnik”, úgyhogy tényleg nem tudom, mire számítsak 😀 Mindenesetre az alsó rész rohadt hosszúnak ígérkezik. Sanszos, hogy nem fog beleférni egyetlen napba, de hamarosan kiderül 🙂 Addig is…
Erőt, egészséget!
Viktor