Mielőtt hozzáfognátok széthajtani magatokat a salakon (vagy bárhol máshol), szeretném, ha tisztáznátok magatokban, hogy miért is akarjátok ezt csinálni. Sokan itt, a legelején véreznek el, aminek természetesen az lesz a következménye, hogy a nagy lelkesedés pillanatok alatt elpárolog, és eredménytelen lesz az egész. Mi viszont nem elbukni jöttünk, hanem sikereket elérni.
Az alaptézis: magadért sportolsz. Reménytelen és értelmetlen a motivációnkat valamely külső tényezőre alapozni, mégpedig azért, mert a külső tényezők állandóan változnak. Nem várhatjuk azt, hogy az a valami állandóan lesz nekünk, aztán amikor megszűnik, eltűnik, lehet összeomlani és a szőnyeg alá söpörni az egészet. Nem, ez rólad szól, a te egészségedről, a te fittségedről. Mert ennyivel tartozol magadnak. Mert elképesztően jó érzés, amikor edzés után jóleső fáradtsággal fekszel be az ágyba zuhanyozás után. Mert felemelő, amikor a tükörben nem a hurkáid vagy a csontod-bőröd vigyorog vissza rád, hanem az izmaid. Amikor a lépcsőre felérve nem lihegsz percekig levegő után kapkodva. Amikor nem tör rád napi rendszerességgel fejfájás minden előjel nélkül. Amikor nem minden teled arról szól, hogy taknyos vagy és köhécselsz.
A téves motiváció-keresés egy variációja a következő, klasszikus mondat: “Majd lefogyok, ha lesz kiért.” Ez kicsit a tyúk és tojás esete. A gondolatmenetben a fent vázoltakon kívül az is tévedés, hogy úgy nem leszünk vonzóak mások számára, ha nem érezzük jól magunkat a bőrünkben. Szerintem senki sem vágyik olyan emberre, aki utálja magát. Ezért is fontos, hogy először a saját portánkon söprögessünk ki, ne pedig mástól várjuk, hogy kihúzzon minket a gödörből, aztán ha az illető véletlenül eltűnik az életenkből, szépen visszacsücsüljünk…
Az akaraterő nagy ellensége a kifogás. Azzal valószínűleg mindenki tisztában van, hogy kifogást mindenre lehet találni. Ahogy az is igaz, hogy arra van időnk, amire időt szakítunk. A kulcs a fontossági sorrendben rejlik. Hogy egy teljesen triviális példával jöjjek elő, számoljuk össze, hogy egy héten hány órát töltünk TV és internet előtt. Az eredmény minden bizonnyal két számjegyű lesz. Mi, magyarok átlagosan kb. 4 órát töltünk TV előtt naponta, ami szerintem vérgáz. Abban is biztos vagyok, hogy a többség az internetet sem hanyagolja el. Heti két edzést le lehet zavarni 2×3 órában tokkal-vonóval, tehát aki úgy érzi, aki képes elhinni, hogy azért nem sportol, mert nincs rá ideje, azt kérném, hogy gondolja át a dolgot, mert minden bizonnyal tévedésben él. Próbálja ki csak pár alkalommal, áldozza be azt a heti 6 óra tévézést edzésre, és meglátja, hogy igazam van 🙂
Akik úgy gondolják, hogy a sport számukra teljesen értelmetlen, mert elégedettek az alakjukkal, azoknak is ajánlom az újragondolást. Ahogy arról már korábban is szó volt, a sport elsősorban az egészségről szól, és annak csak egy apró szelete a fittség. Egyik kedvenc példám az emberiség halálokainak toplistája, amelyen az érrendszerre/szívre visszavezethető okok az összes halálozás durván 40-50 százalékáért felelősek. Történetesen pont ezek azok a területek, melyeken a rendszeres sport rendkívül jótékony hatást fejthet ki, ha ésszel csinálják. De a cukorbetegség megelőzésében is nagyon fontos. Meg a bőr szépítésében. És a testtartás javításában. De jöhetnék a stressz levezetésével is. Mindenkit ér feszültség nap mint nap, amit le kell vezetni. Bevett gyakorlat ezt hazavinni, aztán pár kiadós veszekedés útján megszabadulni tőle. Ez is egy megközelítés, de szerintem jobban járunk, ha az ilyeneket nem a szeretteinken vezetjük le, hanem mondjuk egy kiadós edzés formájában adjuk ki magunkból. Hozhatnék még ezernyi példát, de inkább maradjunk annyiban, hogy aki hosszútávon is egészséges életet akar élni, annak egész egyszerűen elengedhetetlen a testmozgás. Ezzel nem azt mondtam, hogy a sport egyenlő az egészséggel, hanem azt, hogy egyike azoknak a tényezőknek, amelyek kellenek hozzá. Matematikusok úgy mondanák, hogy “szükséges, de nem elégséges feltétele” 🙂 Huszonévesen persze nehéz ezt belátni, mert ilyenkor ezek a veszélyek nem igazán érződnek még. Kínai szófordulattal élve, ne akkor kezdj el kutat ásni, amikor már szomjas vagy!
Lényeges, hogy tudatosítsuk magunkban: ez nem egy feladat, hanem egy életmód. Egy hobbi. Nagyon hamar az ember kedvét szegheti, hogy nem látja a munkája eredményét. A sport viszont tipikusan egy hosszútávú befektetés, ezért ne várjunk tőle azonnali eredményt! Ne másokkal versenyezzünk, hanem magunkkal. Mindig lesznek nálunk jobbak. Mindig. Ne tegyük magunkat tönkre abban, hogy másokkal “harcolunk”, a saját korlátainkon túllépve. Ne tűzzünk magunk elé teljesíthetetlen célokat. Annak annyi lesz az eredménye, hogy (nyilván) kudarcot vallunk, elkönyveljük magunkban, hogy mi megpróbáltuk, de nem megy, aztán magunkat nyugtatgatva hátradőlünk, hogy ennyire tellett, ezt dobta a gép. Szerintem mindenki számára látható, hogy az ilyen megmozdulásoknak mennyi értelme van.
Nem olyan nagy kunszt egy kitűzött távot, időtartamot egyszer teljesíteni. A kunszt abban van, amikor ezt hetente kétszer-háromszor teljesítjük, éveken keresztül. Nagyon nehéz elkezdeni sportolni, de folytatni még nehezebb. Viszont egy idő után szokássá, a részünké válik, és természetesnek vesszük, sőt, hiányzik, amikor kimarad egy edzés. Végletekbe esni persze itt sem érdemes. Ha annyira rászoktunk az edzésekre, hogy szó szerint rosszul vagyunk, amikor egy nap kimarad, akkor jó eséllyel túlzásokba estünk. Aki túlzásokba esik, aki ki akar hagyni lépcsőfokokat, arra visszér, magas vérnyomás, rövid idő alatt szarráment ízületek és/vagy pár más egyéb finomság vár. Mint már említettem, mindennek a fokozatosság és rendszeresség a lelke. A kis lépések. Ha így közelítjük meg a dolgot, nem lesz semmi gond.
Viszont ha már itt tartunk, beszéljünk kicsit a terhelésről, az elhasználódásról. Természetes, hogy amelyik testrészünket terheljük, az idővel, évtizedek alatt elhasználódik. Ezt megakadályozni nem lehet, csak lelassítani. Már attól is kopnak az ízületeink, hogy reggel bemegyünk a munkahelyünkre, úgyhogy jobb, ha megbarátkozunk a gondolattal. Mondanám, hogy aki félti a testét, az feküdjön otthon, de igazából akkor valószínűleg a gerince menne szarrá, tehát lényegében tökmindegy. Ha már adottak a feltételek, érdemes inkább hasznosan kihasználni a testünket, és tenni neki egy szívességet azzal, hogy átgondoltan, tudatosan terheljük és edzük, nem pedig ész nélkül, vagy esetleg sehogy. Higgyétek el, megtérülő befektetés.
Ezzel zárnám is a mai írást, már így is lényegesen hosszabb lett, mint terveztem. Mielőtt a futást magát előveszem, 1-2 témát szeretnék még átrágni, mert fontosnak tartom, hogy senkit ne érjen kellemetlen meglepetés, vagy csalódás. Addig is, szolgáljon ez a post gondolkodnivalóként.
Erőt, egészséget!
Viktor