Szentendrei-sziget gyalog – Szigetcsúcstól a Váci révig

Tudom, a Váci rév a túloldalon van, de a Maps-en így is van jelölve, Tótfalutól meg 3 km-re van, szóval whatever, úgyis értitek, miről beszélek 😀 A naszályi utammal ellentétben itt szándékosan maradt ki mind a “túra”, mind az “ajánló” a címből, ugyanis nem tudom igazán túrának nevezni, és ajánlani se tudnám nektek nyugodt szívvel 😀 De azért a leírás és a képek hátha szereznek pár jó percet.

A háttérsztori annyi, hogy pár éve spontán elugrottunk az exemmel Tótfaluba, random megálltunk valahol a part közelében, és bóklásztunk pár km-t a gáton. Semmi több, tökre nem túrázni mentünk, csak elütni az időt, de bennem nagyon pozitív emlékként maradt meg ez a hely, úgyhogy azóta izgatta a fantáziámat, hogy jó lenne az egész szigetet körbejárni egyszer. Végül pár hete egy volt kollégám is mondta, hogy Kisoroszi, azon belül a Szigetcsúcs az egyik kedvenc chill-ezős helye, úgyhogy végre rávettem magam.

Continue reading Szentendrei-sziget gyalog – Szigetcsúcstól a Váci révig

Zsírégetés, és egyéb hülyeségek

A poszt apropója a következő friss cikk:

Képesítés nélkül adott be zsírégető szereket pácienseinek egy újpesti nő, kuruzslás miatt ítélték el

Elkezdtem írni egy jó hosszú kommentet, aztán rájöttem, hogy ha már itt a régóta elhanyagolt blogom, akár ennek a felélesztésére is jó apropó lenne. Kicsit mindenféléről fogok csapongani, előre is bocsi. Kezdjük hát.

Először is tisztázni kéne a fejekben, hogy nem létezik olyan, hogy “zsírégetés”. Legalábbis abban a formában, ahogy ezt megpróbálják neked eladni polcról levehető formában. Kétfajta “zsírégető” szer létezik:

  • amiről nem sikerült tudományosan bebizonyítani, hogy van hatása
  • amiről már tudományosan bizonyították, hogy nincs hatása

Engedd el ezt az álmot, hogy bekapod a tablettát, aztán lehet vígan zabálni. Ez így nem fog menni, ez van.

A legnagyobb probléma maga a kérdés: “Hogyan tudok lefogyni?” Oké, tegyük fel, lefogysz. Utána? Zabálhatsz tovább boldogan, igaz? Hát nem. A legtöbben egy elvégzendő feladatként tekintenek a fogyásra, van eleje, vége, ki lehet pipálni, letudod, aztán mehet tovább minden a régi kerékvágásban. Nem tudják, és nem is akarják elengedni a régi szokásokat.

A fogyás nem egy feladat. A normális étkezés egy állandó, életed végéig követendő életmód. Amíg ezt nem fogadod el, nem fogsz eredményeket elérni. Temesd el az eddigi szokásaidat, ha kell, sirasd is meg, és lépj tovább, valami újba.

Az egyik kedvenc videóm a témában:

Hozzá lehet fogni keményen edzeni 40 kiló fölösleggel? Persze, lehet. Csak értelme nem feltétlen lesz. Végletekig leegyszerűsítve a fogyás úgy történik, hogy tartósan több kalóriát égetsz, mint amennyit beviszel. A gond az, hogy az égvilágon semmi nem akadályoz meg, hogy több égetett kalória mellé többet is vigyél be. Egy 5 kilométeres kocogás kényelmes tempóban (8 km/h) nagyjából egy bacon-ös sajtburgernek felel meg. Egy ilyennel megjutalmazod magad, amiért ilyen ügyes voltál, és testtömeg szempontjából semmivel nem lettél előrébb.

Az egész sztori tanulsága annyi, hogy a diéta a legelső lépés. Anélkül semmi nincs, ez nem egy opcionális dolog. Nem fogod tudni megkerülni. Ne is próbáld. És ahogy az előbb már említettem, ez nem egy átmeneti dolog, azt hívjuk fogyókúrának. Ez nem egy kúra, hanem étrend, amihez többnyire tartanod kell magad, hogy értelme is legyen.

Ha ez már megy, és elindul a fogyás, elkezdhetsz könnyed mozgáson gondolkozni. 130 kilóval nem túl célszerű hozzáfogni pl. kocogni, mert azzal csak az ízületeidet vered szét, és még ennyi lehetőséged se lesz később mozogni. Nem éri meg.

Aki igazán nem akar változtatni, legalább egy dolgot tegyen meg: tegye le a cukros löttyöket. Megvan még az 5 km-es kocogás? 350 kcal-t égettél el vele. Nem kell semmi “méregre” gondolni, vegyünk például egy 100%-os narancslevet, abba azért nehéz belekötni. Na, annak egyetlen dobozában van 430 kcal, és máris bőven kalóriapluszban vagy. Baromira összeadódik. Ma már van kalóriamentes kóla, ice tea, Sprite, Fanta, amit akartok. Ha már az étrenden nem akarsz változtatni, legalább a cukros löttyöket tedd le.

Már rengeteg embernek meséltem el, amikor egyik nyáron lesérültem, és a korábbi futások teljesen kiestek. Akkoriban már 88 kiló voltam, kezdett kicsit nyomasztani a dolog. Annyi változtatást csináltam, hogy a korábbi “elveimet” végre eldobtam, és cukros kóla helyett elkezdtem zéró kólát inni. Egyetlen hónap alatt lementem 83 kilóra. Ennyit erről.

Ugyanolyan az íze az édesítőszeres üdítőnek? Nem. De igazából nincs is jelentősége. Ezek a löttyök mind utólag felvett szokások (“acquired taste”, a fene se tudja, mi rá a magyar kifejezés). Nyugodtan kipróbálhatod, ne igyál pár hónapig semmilyen üdítőt, utána a cukros kólának is teljesen “idegen” íze lesz. Mindegyiket csak “megszokni” kell. Az elején nekem is fura volt a zéró kóla, ma már a cukrosat nem szeretem egyáltalán. Abszolút megszokás kérdése.

Persze mondanám, hogy minden üdítőt tegyél le, és mostantól kizárólag víz, ha ez neked sikerül, az még jobb. De ha nem megy, akkor legalább a cukrot zárd ki. “The best diet is the one you can stick with.”

Tini koromban kiröhögtem az ismerőseimet, amikor meséltek a sportot rögzítő alkalmazásokról / weboldalakról, de pár éven belül beláttam, hogy igenis motiváló. Jó látni, hogy 2. hónapja tartod az edzéstervet, hogy megdöntötted egy korábbi rekordodat. Ha sokáig kihagyod, nyomaszt, hogy üresen kong az edzésnaptár, miközben az ismerőseid sorra rögzítik az edzéseiket.

Az én személyes kedvenceim az Endomondo és a Strava, előbbi a statisztikákban jobb, utóbbi a szociális dolgokban. A kettő között lehet szinkronizálni kézzel, tapiriik-kel, vagy alkalmazásokkal a telefonodon, pl. a RunGap-pel.

Én alapvetően éjjeli bagoly vagyok, mindig este edzettem. De amióta dolgozom, visszatérő probléma volt, hogy este a magánéletemmel kellett foglalkoznom, elhúzódott a munka, vagy csak simán nem volt már erőm sportolni. Pár hónapja rájöttem a megoldásra: reggel, munka előtt kell elmenni. Ehhez persze vagy rugalmas munkaidő kell, vagy rávenni magad a koránkelésre, de az elmúlt kb. negyed év tapasztalata alapján egyelőre azt tudom mondani, abszolút megéri. Nem te vagy a munkádért, a munka van arra, hogy te élhess. Priorizálj ennek megfelelően.

Nincs értelme lehetetlen célokat kitűzni magad elé. Az lényegében egy önvédelmi mechanizmusa az egódnak. Hát te megpróbáltad, nem ment, úgyhogy mehet minden az eddigiek szerint. Fenét. Felejtsd el a negyed év alatt félmaratonra felkészítő programokat, meg a többi marhaságot. Mint már mondtam, ez nem egy kipipálandó feladat, hanem egy életmód. Ez nem egy cél, hanem egy utazás. Nem az a lényeg, hogy megvan-e a 20 kilométer, hanem hogy ezen a héten is elmentél kétszer kocogni. Nem lett meg a táv? Mindjárt itt a következő alkalom, majd megpróbálod újra. Nem véletlenül ez a blog neve is: kis lépések. Szorgalom, önfegyelem, kitartás, akaraterő. Ezek nélkül soha, semmiben nem lehet tartós eredményt elérni. Nekünk tartós eredmények kellenek, nem fellángolások. Nekünk nem egy menő Insta fotó kell az n+1-edik Spar kismaratonról, hanem egy egészséges életmód, stabil, egészséges vérnyomás, normális anyagcsere, alacsony stressz szint, és egy elfogadható testtömeg-index. Neked nem mindenkinél kell jobbnak lenni, csak a korábbi önmagadnál.

Hirtelen ennyi jutott eszembe. Erőt, egészséget!

Csapó kettő

Hosszú éveken keresztül írtam naplót. Igazából mindig is szerettem írni (na jó, grafomán vagyok), és naplót most is nagyon szívesen írnék, egyszerűen csak nincs rá időmtúl sok dolog fontosabb ennél az életemben. Pedig naplót írni szórakoztató, olvasni pedig tanulságos. Lehet, hogy ez csak az olyan teljesítmény-orientált emberekre igaz, mint én, de amikor utólag visszaolvasom, mindig elégedetlen vagyok a korábbi önmagammal. Idegesítő a stílus, rossz a nyelvezet, erőltetettek a fordulatok, és a többi…

Most sajnos ez az oldal is erre a sorsra jutott bennem. Nem jó érzés viszontlátni az évekkel korábbi énemet, de attól még muszáj néha tükörbe nézni, mert ebből tanulni lehet, és kell is. Úgy érzem, itt az ideje megint elkezdeni írni. Most talán picit jobb lesz. Egészen addig, amíg pár év múlva ezeket a sorokat olvasom majd vissza 🙂

Ezt a blogot több mint 4 éve kezdtem el írni, és pár hónappal később abba is hagytam. Az ok elég egyszerű: munkahelyet váltottam. És míg a közszféra egy kiváló pihenőhely ambícióval meg nem áldott embereknek, addig a karrieristáknak és álmodozóknak csak ketrec. Az új munkahelyem nagyjából ennek az ellentéte volt, és emiatt évekig nem találtam meg az egyensúlyt munka és magánélet között. Túlvagyok jópár hullámvölgyön, sérülésen, és egészségügyi problémán. Nem tudom azt mondani, hogy bánom őket, hiszen ezek az élmények tettek azzá, ami most vagyok. Nincs olyan dolog, amit bánok, hogy megismertem, megtanultam. Sokat közülök szeretnék is megosztani veletek itt. De ne szaladjunk ennyire előre.

A mostani poszt apropója – az újrakezdés mellett – egy mérföldkő elérése volt. Tavaly nyáron jutottam el oda, hogy nem állapot, ahogy kinézek, úgyhogy mint a hülye, nekikezdtem edzeni. Ennek meg is lett a gyümölcse egy fél éves lábadozás formájában. Igen, kedves olvasó, ezt én írom le, a “kis lépések” blog szerzője. Legalább lehetek én az élő példa, hogy miért olyan fontos a fokozatosság… Szóval hozzáfogtam HIIT edzéseket csinálni, amit az ízületeim, az izmaim, és a szívem sem kifogásolt, ellenben a sípcsontomnál lévő csonthártya megköszönte a részvételt, és kiszállt. 10 év rendszeres futás után futásra alkalmatlanná váltam. El tudjátok ezt képzelni? Kb. fél évig búcsút inthettem bármilyen lábedzésnek. Még leguggolni is fájt. Trauma volt ez nekem, es folyamatosan mondogatni kellett magamnak: az nem lehet, hogy 12 év munkáját egyetlen hónap alatt leromboljam!

Ekkor fordultam a súlyzókhoz, amit előtte tudatosan, szándékosan bojkottáltam 27 éven át (a miértről majd talán egy későbbi posztban). Ezután jött nekem egy költözés, és pár céges balhé is, amik eléggé odacsaptak az energiaszintemnek és motiváltságomnak. Decemberben pedig családi konfliktusok koronázták meg az évet. Szóval végül januárban sikerült eljutni oda, hogy oké, eddig ez volt, de akkor most lesöpörjük a mocskot az asztalról, és elkezdünk figyelni magunkra. Minden más másodlagos. Hogy mi lett az eredménye? Hát többek között a fentebb már említett mérföldkő:

Több mint 3 hónap odafigyelés után tegnap végre ezt mutatta a mérlegem: 79.8 kg 🙂 Utoljára nagyjából gimiben kezdődött 7-essel a szám, tavaly volt már 89 is. Belegondolni is rossz. Nevezhetjük ezt lélektani határnak, a 180 centimmel ennél nem nagyon akarok már lejjebb menni, főleg hogy közben izmot azért szeretnék magamra pakolni még. Most jön a nehezebb feladat: szinten tartani. Meglátjuk, mire jutok vele, majd a későbbi posztokból talán kiderül. Blog reboothoz viszont nem nagyon tudnék ennél jobb alkalmat, pláne ilyen felemelő napon, mint április 1 🙂 Az idáig vezető útról, a folytatásról és bármi kapcsolódó témáról szeretnék mesélni nektek a jövőben, remélhetőleg ezúttal nagyobb kitartással, mint első nekifutásra sikerült. A következő posztig,

Erőt, egészséget!

Viktor